II.

Claud Eustace Teal főfelügyelő a nyílásba dugta hatalmas lábát, mihelyt az Angyal kinyitotta az ajtót. Szükségtelen óvatosság volt, mert az Angyal szélesre kitárta, és hívogatóan félreállt, hogy beengedje őket. Mosolygott, és a szemében kiirthatatlan vidámság ragyogott.

– Gyertek be, lelkecskéim – mondta édesen –, érezzétek magatokat itthon. Mivel lehetek szolgálatotokra?

A meghívás szinte fölöslegesnek látszott, mert Mr. Teal és kísérője, akiben az Angyal Barrow őrmesterre ismert, már rég bent voltak. Nem kellett csalogatni őket. Egyszerre léptek be mind a ketten, és Barrow berúgta lábával az ajtót. Az Angyal kénytelen volt előttük behátrálni a szobába. Valami új és szokatlan erély látszott Tealen: kövér teste magasabbnak és szélesebbnek tűnt: kerek, piros arcának flegmatikus szigorát csak aláhúzta szájának új, kemény, vonala. Olyan embernek tűnt, mint akit más sok ilyen látogatás emléke üldöz ennél a mosolygó fiatalembernél – amely látogatások csak meghosszabbították az évek hosszú során folyó reménytelen küzdelmet korának legbámulatosabb törvényen kívülijével. És mégis most mintha az látszanék rajta, hogy ezúttal győztesként fog kikerülni, s lassan mászó meglepetés kezdte rágni az Angyal lelkiismeretét, amíg ezeknek a tüneteknek a jelentőségére rádöbbent.

– Ejha, Claud! – mondta Uniatz, kedvesen üdvözölve őt.

Teal főfelügyelő rá se hederített.

– Magát akarom, Templar – mondta, álmos szemét az Angyalra függesztve.

– Hát persze, Claud – felelte az Angyal lassan. – Valaki záróra után eladott egy mázsa vámtalan hagymát, és most azt akarja, hogy én nyomozzam ki az illetőt A Nagy Limonádécsempész-banda amelyik már évek óta ugratja a Scotland Yardot…

– Nem – válaszolta Teal rendíthetetlenül – mert őrizetbe veszem a…

– Várjon! – vágott közbe az Angyal szomorúan. – Gondolja meg, mit vesztene azzal, ha tényleg el tudna kapni. Mit csinálna délutánonként, ha nem tudna idejönni ezekre a kedves csevegésekre?

– A világ minden dumája sem fogja ezúttal megmenteni, Templar – mondta Mr. Teal kemény hangon. – Akarja látni az elfogató parancsot? Vagy a házkutatásra vonatkozót?

Az Angyal óvatosan vállat vont-

– Hát, Claud – mondta lemondóan –, ha ismét bolondot akar csinálni magából, csak rajta. Mi a vád ezúttal?

– Fenyegetésekkel pénzt követelt – válaszolt a detektív lassan. Szeme egy pillanatra vesztett örökös unalmából; furcsán meglepettnek és ugyanakkor megvetőnek látszott. – Tudja jól, Templar, mennyire szerettem volna mindig elcsípni magát, de most, hogy eljött az ideje, szinte nem is kívánom olyan nagyon. Sose hittem volna, hogy még csak a maga érintésétől is irtóznék.

Simon letekintett barna kezére, és felmerült előtte Beatrice Avery kimondhatatlan undort kifejező arca. Teal szava ugyanezt fejezte ki, hangra átváltva.

A pulzusa, amely eddig óramű-szerű egyöntetűséggel lüktetett, egy árnyalattal gyorsabban kezdett verni.

– Van valami baj velem? – kérdezte kíváncsian. – Talán hirtelen hasonlítani kezdek Boris Karloffra, vagy csak leprás vagyok?

– Maga a Z-ember – vágott vissza Mr. Teal, és abbahagyta ízetlen rágógumijának kínzását.

A beállt csend szinte érezhető anyagként nehezedett rá a négy emberre. Mintha a levegő ektoplazmává változott volna. Hoppy Uniatz törte meg a fojtogató bűvöletet, azzal, hogy arrébb csúsztatta a lábát. Kétséges, hogy egy tucat szónál több is áthatolt volna azon a csontos tömegen, mely az agya helyén összpontosuló szivacsszerű idegvégződéseket védte, de az a benyomása támadt, hogy Mr. Teal kezd kellemetlen lenni.

– Miféle marhaság volt ez? – kérdezte, és bivalyhangja mint a bomba robbant a szoba csöndjében.

– Igen, Claud – ismételte az Angyal szelíden – , mit is mondott?

– Hallotta az első alkalommal is – mondta Teal ridegen. – Maga a Z-ember, és ha nem tudnám bebizonyítani, magam sem hinném el. Újdonság, hogy maga ilyen mélyre süllyedhet.

Simon a kandallóhoz ment és rákönyökölt a párkányra. Nagyot szívott a cigarettáján, míg vörösen nem izzott a vége, és a füst leáramlott a tüdejébe. Halvány fény tört a sötétségbe, amelyben tapogatózott: lelki szemével látta a Beatrice Avery asztalán elrendezett kést és villákat a Dorchester Grillben, és már tudta a különleges cikk-cakk értelmét. A Z betű alakját mutatták, és ennek a hirtelen megpillantása okozta a lány félelmét.

De ez a világosság még nem volt elég… Az Angyal szeme Mr. Tealre irányult, és tiszta kékje megcsillant, mint a Jeges-tenger tükre a napon.

– Drága öreg hájfejűm – mondta kedvesen. – Azt hiszem, most már az x-edik esetben lőtt túl a célon. Fogalmam sincs róla, miről beszél.

– Én is így vagyok vele, főnök – tette hozzá Uniatz, aki tisztán megértette az Angyal utolsó mondatának minden szavát.

Mr. Teal ajka elvékonyodott, úgy összeszorította.

– Szóval nem tudja, mi? – morogta. – Le akarja tagadni, hogy egy órával ezelőtt a Dorchester Grillben volt?

– Miért tagadnám le? Ott ebédeltem.

– És beszélt Miss Beatrice Avery-vel?

– Váltottunk néhány röpke szót. Bár ez azt hiszem, nagyon illetlen volt tőlem, mert hiszen még be sem mutattak minket egymásnak…

– Átvett tőle egy csomagot.

– Nem.

– Letagadja, hogy átvett tőle egy csomagot? – üvöltötte Mr. Teal.

– Igen. A kezembe nyomta, és elszelelt, még mielőtt megnézhettem volna mi az…

Teal arca egy árnyalattal vörösebb lett.

– Ezzel a szőrszálhasogatással nem vághatja ki magát – morogta. – Vége van, Templar. A többit mondja a bíróság előtt. Letartóztatom.

Kivette a kezét a zsebéből, először a beszélgetés alatt; és egy pár bilincs csilingelt benne.

Simon rápillantott, anélkül hogy megmozdult volna.

– Nem gondolná még egyszer végig a dolgot öregem? – ajánlotta csendesen. – Nem tudom, miért akarom magát tévedéstől megkímélni, de már ilyen bolond vagyok. Talán mert az élet nem lenne többé olyan édes, ha kirúgnák magát a Yardról, és nem jönne el többé a hatalmas pocakjával meglátogatni engem. Talán azért mert nem szeretném, ha végigvinne a Piccadillyn, karpereccel a kezemen. De ettől függetlenül, meg akarom magát menteni önmagától.

– Magát ne izgassa a…

– De mennyire izgat, Claud. Nem tehetek róla, de így van. Egész éjjel fennmaradnék, ha arra kellene gondolnom, hogy maga kint alszik a hideg csatornában, és senki se vesz magának rágógumit. Az egész olyan világos. Az a baj, hogy maga túl sok következtetést von le egyetlen tényből. Csak azért mert én vagyok az Angyal, és mert soha életében nem talált más bűnözőt, azt hiszi, hogy mind én vagyok. S mert hall egy Z-embernek nevezett pasiról, rögtön feltételezi, hogy az is én vagyok. No, hát ki a fene ez a Z-ember és miért nem hallottam eddig róla?

Teal főfelügyelő a gumijára olyan túlfeszített, önuralommal harapott, ami minden pillanatban kirobbanhatott, Csak azzal, hogy akaratát a végsőkig megfeszítette, volt képes visszaszerezni unott magatartását, amelyet mindig oly hiába igyekezett megtartani az Angyal őrjítően pökhendi jelenlétében.

– Nem tudom, mit szeretne mindezzel elérni, Templar, mert csak az idejét vesztegeti – mondta, mialatt agyonrágott gumiját szájának egyik oldaláról a másikra vezette. – Most olyan bizonyítékaim vannak, amik elől maga sem tud meglógni. Tudja meg, hogy Barrow őrmester is ott volt a Dorchesterben.

– Hogy atyáskodva utánam nézzen?

– Nem, másvalakit keresett. Barrow látta Miss Averyt, és olyan okok miatt, amelyeket nem fogok maga előtt kiteregetni, rajta tartotta a szemét.

– Remélem, tiszta gondolatai voltak – jegyezte meg az Angyal jámboran.

– Barrow látta, hogy maga egy csomagot vesz át Miss Averytől, aki rögtön elhagyta az éttermet – folytatta Mr. Teal hidegen. – Barrow megszólította az előcsarnokban…

– Igazán szemtelenség – mondta az Angyal. – Hogy ezek a rendőrök mit nem merészelnek…

– Felmutatta a meghatalmazását…

– Biztosan lenyűgözte – mormolta Simon.

– Visszautasította hogy bármit mondjon, és erre Barrow felhívott engem – folytatta Teal, de az önuralma kezdte elhagyni, és lassan ismét visszatért régi harsogásához. – Megszereztem ezeket a parancsokat, de előbb Miss Avery lakására mentem. Mindent letagadott a Z-emberről, de azt beismerte, hogy a magának átadott csomag nagy összeget tartalmazott.

– Tízezer fontot – felelt az Angyal lustán. – Megszámoltam.

Teal kidülledt szemekkel bámult rá.

– Adja ide azt a csomagot…

– Sajnos, öregem – válaszolt az Angyal bánatosan –, már nincs nálam.

– Nincs magánál?! – visította Mr. Teal.

– Nyugodjék meg, szívecském – húzta a szavakat az Angyal. – Bármennyire is utálom, hogy megváljak a kész zsákmánytól, mikor még a kezembe is adják, mégis feltételeznem tennem, hogy tévedés történt. Mint mindig a tökéletes úriember mintaképe, azonnal lépéseket tettem, hogy a hibát helyrehozzam. Hazafelé benéztem a Piccadillyn a kézbesítő irodába, és az érintetlen tartalmú csomagot átadtam Miss Avery címére. Tehát beláthatja, Claud, öreg kecskebéka, hogy a parancsait összetépheti, és visszamehet a rendőrkapitányához, hogy elevenen megégesse magát. És most, hogy mindezt ily szépen tisztáztuk, mit szól egy pohár italhoz?

Egyik kezével kinyitotta a cigarettatárcát, és a másikkal a whiskysüvegre mutatott. Hoppy Uniatz, aki első ízben vette észre a palack jelenlétét, száraz ajkát megnyalva, gépiesen feléje fordult. Mr. Teal, aki azzal foglalkozott, hogy kiszabadítsa manduláit a hangszalagjai közül, mint vándorló vulkán előrelódult.

– Ez egyszer nem lóg meg, Templar – mondta pattogva. – Velem fog jönni! Már régóta keressük a Z-embert, és most megfogtuk. Velem jön szép csöndben?

– Mint egy katonazenekar – válaszolta az Angyal frappánsan. – De azért ne fújja meg a sípját, és ne hívja a drágalátos rendfenntartóit. Nem fogok revolvert előrántani és handsuppolni az egész társaságot. Tudom, hogy komoly dolog a rend tisztviselőjét kötelességteljesítés közben akadályozni – mégha olyan mahagóni fejű is, és annyira tele is van agytályoggal, mint a maga. Ugyebár állig fel van fegyverkezve elfogató parancsokkal és miegyébbel, különben egyszerűen kirúgnám magát, és ezt ünnepnapnak írnám föl a naplómba. – Kék szeme mint villogó jégcsap nyugodott Tealen. – Ehelyett tehát, adok még egy esélyt magának… Mielőtt elkövetné azt a megbocsáthatatlan marhaságot, hogy letartóztat, és így kidobják az állásából, nem gondolja, hogy jobb lenne a legszembeötlőbb lépést megtenni?

Semmi sem volt szembeötlőbb Teal számára, mint hogy végre elcsípte Simon Templart. De volt valami gúnyos kihívás az Angyal hangjában, amit nem lehetett válasz nélkül hagyni.

– Miféle lépést? – kérdezte perzselően. – Az összes szükséges bizonyíték a kezemben van…

– Pardon, egy pillanatra elfeledtem, hogy maga csak egy detektív – mondta bocsánatkérően Simon. –

Hadd mondjam el egyszerű szavakkal. Azt feleltem magának, hogy mikor Miss Avery tévedésből tízezer fontot adott nekem, akkor azzal tettem ezt jóvá, hogy rögtön visszaküldtem. Most már biztosan kézhez is kapta – telefonja pedig van. Minthogy ő az egyetlen jelentős tanú ellenem, nem lenne jó ötlet megbizonyosodni arról, hogy ez a maga gyönyörű bizonyítéka tényleg vízálló?

Rámutatott a saját készülékére, és ez elég világosan fejezte ki a szándékát. De Teal főfelügyelő csak morgott egyet, és kezdte kinyitni a bilincset.

– Ez már régi trükk, fiam – mondta megvetően –,míg én a telefonnal szórakozom, addig maga meglóg. Igazán meg vagyok lepve, hogy ilyen ósdi…

A telefon éles berregése szakította félbe, és az Angyal gépiesen a kagyló után nyúlt.

– Nem, nem maga! – vakkantotta Mr. Teal. – Majd én.

Simon nem tudta megállni mosolygás nélkül, mert a detektív most éppen azt tette, amit előbb visszautasított. De az Angyal nem akart szökni. Sejtette, hogy kitől ered a hívás.

– Halló – mondta Mr. Teal, gondosan utánzott „Angyali” hangon.

– Ott Mr. Simon Templar?

– Igen – felelte Mr. Teal hazugul, és valami igen kellemetlen érzése támadt; mintha valaki mindenestől kiemelte volna a gyomrát, és a helyében most mélységes űr tátongana; mert a vonal másik végén megszólalt hang félreérthetetlenül Beatrice Avery hangja volt. Mr. Teal éppen eleget járt moziba, hogy felismerje.

– Meg kell bocsátania nekem Mr. Templar azért a buta tévedésért – mondta Beatrice Avery, és Mr. Teal a szavakat pokoli zűrzavaron keresztül hallotta, amelyben a rendőrkapitányának undorító és gúnyos szipogását is felismerni vélte. – Ezer köszönet, hogy ilyen hamar visszaküldte a pénzt. Az egész csak csacsi tréfa volt. Kérem, bocsásson meg.